2012. február 26., vasárnap

Maybelline Dream Nude Airfoam alapozó teszt


Kicsit furcsa tesztet hozok nektek erről az alapozóról. A terméket ugyanis még nem vásároltam meg, hanem csak kipróbáltam, de szeretném nektek leírni, illetve megmutatni a tapasztalataimat. 




Nem vittem Milánóba szinte semmilyen sminkterméket, hogy ne foglalja a helyet, illetve tudtam, hogy úgyis vásárolni fogok majd egy jópár dolgot, ezért nem láttam értelmét annak, hogy vigyek magammal. A képeken ezért csak szempillaspirál és szemceruza van rajtam. 
A terméket Milánóban a Tigotá nevű drogériában próbáltam ki. Az alapozó magam olyan csomagolásban van, mint egy utazó méretű hajhab, ezzel megegyező elven is működik. Használat előtt fel kell rázni, majd a pumpa segítségével kinyomjuk a habot, ami ebben az esetben alapozó színű. Mivel a termék használata nagyon higénikus a pumpás megoldásnak köszönhetően, így bátran kentem magamra a terméket tesztelésképpen. A hab nagyon könnyen eloszlatható, bárhol fel lehet vinni ennek köszönhetően a kezünkkel. Szép vékony rétegben bele lehet dolgozni a bőrbe, de ahol kell, ott picit vastagabb fedés is elérhető vele az építhetősége miatt. 
Az első képen jól látszik, hogy a meztelen arcom ki van pirosodva, teli van pöttyökkel foltokkal. Az alapozó felvitele után pedig egy egységes bőrképet kaptam. Én el voltam tőle ájulva, úgy éreztem megszépültem teljesen. Nagyon meglepett, hogy ennek az alapozónak ilyen fedése van, én nem vártam volna ezt egy habtól. Én azt tapasztaltam, hogy picit mattította is a bőrömet, bár ez a fotókon nem látszik. 
Egyetlen hátránya az, hogy nehéz kis mennyiséget pumpálni az alapozóból, és szerintem elég hamar elfogyna, de én ennek ellenére mindenképpen venni fogok ilyet, mert nagyon elégedett voltam vele. Ez az az alapozó, amit egy pillanat alatt bárki bárhol könnyedén fel tud helyezni az arcára.

Előtte

Utána

Mit gondoltok a végeredményről? Van esetleg valaki aki már használja ezt az alapozót?
Milyenek a tapasztalataitok a hab állagú termékekkel kapcsolatban?

Sminkvásárlás - Milánó

Az eredeti terv szerint egy UD Naked 2 palaettával, és INGLOT termékekkel tértem volna haza Milánóból. Ugyanis ezeket szerettem volna leginkább megvenni. A Naked2 paletta azonban még nem érkezett meg, ezért bármennyire is fájt, el kellett fogadnom, hogy anélkül fogok hazatérni. A Coinban pedig nem voltak Inglot termékek, így azokról is le kellett mondanom. Mehettem volna másik Coin-ba, hátha ott találkozom velük, de miután belefutottam a Madina-ba, azután már egyáltalán nem is érdekelt az Inglot.

Ezek jöttem velem haza, szeretném őket külön-külön is bemutatni nektek...



Az első utunk a The Body Shop-ba vezetett, ahol ajakápolókat vettünk. Mostanában nagyon megkedveltem az ilyen tégelyes ajakápolókat. A baloldali dinnyés illatú 3,5 € volt, a jobboldali narancsos pedig 2,5 €-ba került.




Ez engem a MAC Tread Gently Tendertone Lip Balm-ra emlékeztetett



  A Kiko-ban a rúzsok akciósak voltak, úgyhogy abból jól bevásároltam.



Az Smart Lipstick krémes állagú, erős fedésű, matt finishű rúzsokat takar. Nagyon megérte megvenni őket, mert 2 €-ra voltak leárazva.




A 10-es árnyalat neve Molto Scuro, ami annyit jelent nagyon sötét. Bár a nagyon jelzőt én túlzásnak tartom, de ez igazából egy bordós-pinkes sötét rózsaszínes árnyalat.


A 84-es árnyalat neve Rosso, azaz piros.Ez egy elég vibráló élénkpiros színt takar.

A Creamy Lipstick rúzsokat 3 €-ért vettem. Ez a fajta rúzs a kedvencem, ami nagyon krémes állagú, közepes fedésű, természetes natúr színekből áll.





A 399-es neve Rosa Malva, azaz mályva rózsaszín, a 396-os pedig Naturale Rosato, ami önmagáért beszél eléggé, mert egy természetes, natúr rózsaszínes árnyalatról van szó.

A Shiny Pearl rúzsok szintén 3 €-ra voltak leárazva. Alapvetően nem szeretem a csillogós rúzsokat, de ebben a rúzsban nagyon visszafogott apró csillámok vannak csak, és az állaga nagyon krémes, a színe pedig áttetsző, úgyhogy ennél egyáltalán nem zavart. A rúzs színe 193 Pesca, azaz őszibarack, a rúzs színe sokkal sötétebbnek tűnik, de mivel elég gyenge fedése van, nem kapunk ilyen erős színt, hanem felvitel után valóban egy barackos színárnyalatot kapunk.




 Az utolsó rúzs, a Lucious Cream Lipstick nem volt akciós, ez 6,9 €-ba került. Ez egy újabb fajta rúzs, a csomagolása nagyon tetszik, a rúzs egy hologramos tokban van. A színárnyalat 506 - Antico Rosa egy natúr, természetes rózsaszín árnyalat.





A húgom is vásárolt a Kiko-ban egy körömlakkot, és egy különleges formájú szempillaspirált. A körömlakk akciós volt, így 1,5 €-ba került, a hosszabbító szempillaspirál pedig 7,2 € volt.






A Tigotá nevű drogériában egy Maybelline korrektort és egy Deborah szempillaspirált vásároltam.


A Deborah Milano Absolute Hi.Tech szempillaspirál egy 3 az 1-ben szempillaspirál, mely hosszít, dúsít, és göndörít egyben. Nekem a kefe különleges formája tetszett meg nagyon. A kefe sörtéje gumiból van, olyan, mintha a kefe köré egy spirált vontak volna. Némely szál hosszabb, mint a többi, és emiatt úgy néz ki, mint egy DNS spirál, nem tudom jobban elmondani, de szerintem látszik a képeken. Az árára nm emlékszem, de kb. 9 € volt.




A promó képen is jól látszik a kefe különleges formája
A Maybelline Instant Age Rewind kollekciójára már régóta kíváncsi voltam. Ne nem mintha  a ránceltüntető hatásra szükségem lenne, hanem az applikátor különleges kiképzése miatt. Már Bécsben is szerettem volt megvásárolni ezt a korrektort, de csak túl sötét színeket találtam, az alapozóból most sem találtam megfelelő színt, de a korrektorból volt egy darab világos árnyalat is, amit 7,9 €-ért meg is vettem.

Itt még tisztán

Itt már használtan
A korrektor feje egy szivacsból áll, melynek a külsejét nagyon puha apró szőröcskék borítják. A piros részt kell elforgatni, így tudjuk a terméket a szivacsba juttatni. Mivel egyszerre csak igen kevés termék kerül így a szivacsba, ezért nagyon gazdaságos a használata. A szivaccsal nagyon szépen lehet eloszlatni a terméket, vékony rétegben is el tudjuk dolgozni, de jól építhető, így ahova kell, ott erősebb fedés is kialakítható. A formája pont akkora, hogy tökéletesen illik a szemgödrömbe, így a karikáim sokkal könnyebben megközelíthetőek mint bármi mással. Picit aggódom a koszolódás és a kopás miatt, de remélem, hogy nem lesz vele gond.




És akkor íme a Madina-ban vásárolt termékeim.

Az alap kollekcióból vettem két szemhéjpúdert, és két rúzst.


Ez két másik rúzst is vettem, a fekete új kollekciós, az ezüst pedig egy régebbi kollekció darabja volt.








A kettőnek elég hasonló színe van így első ránézésre, a fekete Daily Basic Lipstick neve is takarja, hogy egy abszolút hétköznapi színárnyalatról van szó, az ezüst pedig Classic cream lipstcik, szintén egy elég natúr árnyalatban. A kettő között az a különbség, hogy a Daily lipstick erősebb fedésű, kicsit barnásabb árnyalat, míg a Classic cream rúzs kicsit rózsásabb, gyengébb fedésű. Mindkettő egy hálós rúzstartóval együtt volt megvásárolható.





A két Sheer shine rúzs nagyon krémes, gyengéd fedésű rúzs. Ezeknek az előzőekkel ellentétben papírdoboz volt a csomagolásuk. A 002-es árnyalat  egy natúr rózsaszínes szájszín, míg a 011-es egy barackos-korallos szírárnyalat.



A fekete rúzs 5,9 € volt. Az ezüst rúzsok pedig 2+1 akcióban voltak, így kétszer 6,9 €-ba került a három.





A szemhéjpúderek akciósan 5,9 €-ba kerültek.  A baloldali egy lilásbarna szatén finishű árnyalat, a jobboldali pedig egy lilásszürke matt árnyalat. Mindkettő állaga nagyon jó, szinte krémes, erősen pigmentált. A Velvet állagú szemhéjpúderek textúrája a Mac matte2 finishű szemhéjpúderekre emlékeztet engem. Szuperek!


A pénztárnál még felfedeztem egy pár még akciósabb szemhéjpúdert is, ez az barackos arany 3 €-ba került.





A Valetin napi kollekcióból ezt a pirosítót vásároltam meg. Ez egy matt fáradt rózsaszín árnyalat. A mintája imádnivaló :) Nagyon nehéz volt választani, mert mindegyik csodás volt, 5,9 €-ba került.




Vásároltam pár Hét törpés szemhéjpúdert is. Tudor, Vidor, Kuka, Hapci és Szende jött velem haza. Kicsit már báron, hogy Morgót, és Szundit nem hoztam haza.  Egy darab 3,5 € volt, de ha öt darabot vásároltál, akkor 15 €-t kellett fizetni. Ha hetet vettem volna, akkor 20 €-ba került volna a 7 darab összesen. Nem is értem, hogy mi lelt engem, hogy nem vettem meg a maradék kettőt is...






 A Disney-s termékek csak potokként, azaz, utántöltőként voltak megvásárolhatóak, így vettem hozzájuk egy csodaszép arany palettát is, ami 10,9 €-ba került. Volt fekete is, az 9,9 € volt. Szerintem nagyon jó ár egy akkora mágneses palettáért. Az egyedüli hátránya, hogy a külső borítása nem műanyag, hanem karton, ezért talán sérülékenyebb, mint a műanyag változatok.






Rögtön bele is költöztettem pár depotált Avonos ill. Oriflame-es szemhéjpúdert, és két Costal Scent-es, illetve egy MAC-es szemhéjpúdert.

Íme a vásárol rúzsok és a róluk készült swatchok:



Lámpafényben
Természetes fényben

Habár eredetileg egész más tervekkel indultam Milánóba a sminkvásárlás terén, mégsem vagyok csalódott. Nagyon örülök, hogy rátaláltam a Madina-ra és a többi helyen is nagyon jó dolgokat vásároltam. Bőven tudtam volna még mit venni, kicsit sajnálom is, hogy pl. a plusz két törpét nem vettem meg 5 €-ért, illetve egy fekete palettát is szívesen vettem volna, de lehet, hogy majd megrendelem ezeket utólag. Összességében így os elég sokat költöttem, úgyhogy valahol határt kellett szabnom a vásárlásnak. Viszont a Naked2 paletta helyett jó sok érdekes dolgok vásároltam, ami lehet, hogy jobban megérte, mint hogy az eredetileg tervezve volt. Ajánlom mindenkinek a Kiko-t és a Madina-t aki meglátogatja Milánót, nagyon jó minőséget kínál mindkettő, elég jó áron.


Nektek hogy tetszenek a termékek? Mi tetszik a legjobban?
Mi az ami szerintetek nagyon megérte? Mi az ami szerintetek nem érte meg az árát?

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...