2012. április 15., vasárnap

The Body Shop Haul

Furcsa az a tény, hogy bár eddig is elérhetőek voltak a The Body Shop termékei itthon is a netbodyshopon keresztül, és a MOM Parkban, mégsem vásároltak náluk annyian, hogy megérje továbbra is ebben a formában fenntartani. A magyar blogokon is keveset lehetett hallani ezekről a termékekről, ráadásul a legtöbben külföldön szerezték be a termékeiket. Én is többször gondoltam, hogy elmegyek nézelődni a MOM-ba, de valahogy sosem jutottam el, mert nem esett útba, vagy amikor arrafelé jártam nem jutott eszembe. Ezután garantáltan más lesz a helyzet..

Az új üzlethelyiség egy sokkal frekventáltabb helyen nyílt meg, és sokkal kényelmesebb vásárlást tesz lehetővé.


Az új csokis kollekciójukkal Milánóban találkoztam, ott vettem egy szív alakú szappant, amit beraktam a fiókomba, és azóta mindig amikor kinyitom csodás illat árad belőle ... :)

 

A sminkrészleget láthatjátok jobbra
Amit a legjobban szerettem volna, az sajnos nem volt, nem is tudták megmondani, hogy lesz-e olyan pirosítójuk. Szerintem amúgy biztos lesz majd egyszer, mert az az alap szortiment része, úgyhogy türelmesen várok.

Természetesen nem tértem haza üres kézzel ennek ellenére sem ... :)


Mindenképpen szerettem volna venni egy testvajat. A Grapefruitosról már képeken keresztül is tudtam, hogy szeretni fogom, de hogy ennyire ?! Isteni az illata, annyira friss és annyira természetes grapefruit illata van, hogy legszívesebben folyton ezzel kenegetném magamat, hogy érezzem az illatát.








A tusfürdők akcióban voltak. Minden harmadik csak 400Ft-ba került. Az általam kedvelt illatok közül választottam..







A szívecske alakú szappanból még egyet vettem, és nem bírtam ki, hogy ne pakoljak a kosaramba egy grapefruitos szappant is, mert iszonyú jó az illata.


A sminkrészlegről eléggé egyértelmű volt a választásom. A szemhéjpúderek nagyon jó minőségűek, szuper  az állaguk, tökéletesen pigmentáltak, és mindez elég jó áron van ahhoz képest, hogy milyen minőséget kapunk. A színekből nincs nagyon széles választék, de elég egyedi, nagyon szép árnyalatokat találunk. Egy sötét taupe színt választottam, és két világosabb színt, ami a tégelyben nem is tűnik olyan különlegesnek, de felkenve nagyon szép, fényes duokróm színek, az egyiknek arany fénye van, a másiknak pedig rózsaszín. Ezt az arany színt pár éve már kinéztem magamnak Bécsben, úgyhogy nagyon örültem, hogy most megvehettem, ráadásul jobb áron mintha kint vettem volna.




Eye shimmer 04 Copper

Eye shimmer 02 Gold

Eye colour 32 Chocolate







Hatalmas kísértés volt a rengetegféle ajakápoló is, de mivel most úgyis összegyűlt egy pár, ezért megtiltottam magamnak, hogy vegyek. Elvégre csak egy szám van...


Ti voltatok már az új boltban? Mit vettetek?

4 megjegyzés:

  1. :-)

    Hasonló az ízlésünk. Csábítanak ezek a kis szemhéjpúderek....még jó h szemből azért 2 van :-)))

    VálaszTörlés
  2. :DDD Igen elég hasonló, én is észrevettem ;)

    VálaszTörlés
  3. Szia. Nagyon jó dolgokat vettél. Én eddig nem mentem még be az üzletbe, mert már a kirakatnál állva tudtam, hogy több ezreket tudnék otthagyni. :D Úgyhogy eddig ellenálltam a kísértésnek, de a tusfürdők és a testvajak jól hangzanak.
    Árakat tudnál kiírni a termékekhez? Csak, hogy kb. tudjam mire számítsak a vásárlásnál. :D

    VálaszTörlés
  4. Tusfürdő 1490, szappan 780, szemhéjpúder azt hiszem 2290, kis testvaj 1790. Körülbelül ilyesmi. A blokkot elkevertem, úgyhogy csak nagyjából tudom.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...