2012. április 19., csütörtök

Maybelline Dream Nude Airfoam alapozó teszt 2.

Már láthattatok erről az alapozóról egy tesztet, amikor Milánóban kipróbáltam: http://makeupismyskin.blogspot.com/2012/02/maybelline-dream-nude-airfoam-alapozo.html

Nagyon elégedett voltam vele, biztos voltam benne, hogy be fogom szerezni. Amikor a kezembe vettem a Glamour áprilisi számát, tudtam, hogy eljött ez az alkalom. Az 50%-os kuponnal csupán 1600 Ft-ba került. Ennyiért nagyon nagyon megéri.

Itthon is lehet kapni ugyanazt a színt, amit Milánóban próbáltam. Nem kellett tehát ezen sokat gondolkodnom,tudtam, hogy melyik lesz jó, így a 021 nude árnyalatot hoztam haza. 

Az első használatkor egy kicsit összeráztam, de amikor először nyomtam belőle nem akartam hinni a szememnek. Ugyanis a hab teljesen fehér volt. Erre megint elkezdtem rázni, és megint egy fehér adag jött ki belőle. Jó alaposan össze kellett rázni, mire alapozószínű habot kaptam. Szerencsére ez csak az első alkalommal okozott problémát, azóta elég csak egy picit összerázni.

Még Olaszországban az első teszt alkalmával azt feltételeztem róla, hogy csak egy picit fogja színezni a bőrt, és alig lesz látható. De nagyon nagyon tévedtem. Ennek az alapozónak kifejezettem jó fedése van, és jól rétegezhető.

Szerintem legnagyobb előnye a könnyű eldolgozás, ugyanis nagyon könnyű vele dolgozni, könnyen bele lehet masszírozni a bőrbe. Én eddig csak a kezemmel vittem fel, szerintem nincs értelme ecsetet használni hozzá, tökéletesen el lehet oszlatni a bőröm, nem lesz foltos és csíkos sem.


Nézzük hogyan teljesített

Meztelen arc: Karikás szemek, piros pöttyök, sötét foltok

Varázslat No. 1

Az alapozó kinyomva

Lealapozva

Varázslat No. 2

Egy picurka natúr sminkkel



Egy nagyon egyszerű sminket készítettem el hozzá. Még púdert se kellett használnom, mivel az alapozónak matt finishe van. A 10 perces smink elkészítéséhez szuper az az alapozó. Valószínűleg egy egész estét buliba nem ezt tenném fel, hanem valami erősebb fedésűt, és tartósabbat. De nappali sminkhez ez is kiváló, mert a fedése elég jó, és jónéhány óráig kibírja kopás nélkül.

5 megjegyzés:

  1. Én ezt nagyon kinéztem, amikor láttam a Milánós posztodban, de aztán találtam egy olcsóbb és nekem még jobbnak tűnőt, szerintem tutira ismered, a Catrice-nek ez a kis tégelyes, az is ilyen szivacs-habra emlékeztető állagú kis alapozója...mindjárt megnézem a nevét, itt van valahol a tatyóban...Matt Mousse, ez az. Na én ezt felkentem a kézfejemre a Rossmannban és barátnőmmel voltunk ketten, hát nem mondom volt ám "hűű" meg "haaaa":D Még a ereket is totál elhalványította a kézfejemen, pedig nekem azok nem kicsit látszódnak. Felkenve meg, hát nem semmi...a bőr, amiről álmodtam:D Korrektor nem is kell, még a Bourjois healthy balance kőpúderével kicsit át"simogatom" az arcom és lyan matt és egészséges kinézete van, hogy azt alig akarom elhinni:D 1500 Ft volt, szóval kb. fele annyi (ennek azért is örültem, mert diák vagyok és különórákat tartok, azt meg spórolni kell egy drágább termékhez), úgyhogy én inkább emellett döntöttem, bár változatlanul nagyon érdekel a Maybelline is:-)

    VálaszTörlés
  2. Már kezdem magam gáznak érezni, hogy ez ma már vagy a 100. kommentem, de van egy olyan sejtésem, hogy tőled várhatok szakértői választ...szóval nézem a Naked-et és MUA-nak van egy szerintem tök hasonló, csak sokkal olcsóbb palettája. Neked erről mi a véleményed? Elmarad minőségben meg úgy általában a Naked-től? Vagy a MUA alapból milyen márka? Meg ami még nagyon tetszik az a Coastal Scents-nek ez http://www.makeuplaza.com/hu/products/39/77/28-neutral-palette-matt-szaten-selyem-csillogo-szem-paletta

    és ez

    http://www.makeuplaza.com/hu/products/39/76/26-shadow-blush-szem-es-arc-matt-szaten-csillogo-paletta

    a palettája. Tudnál nekem ezekről egy gyors véleményt mondani? Egyrést, hogy ha választani kéne szerinted melyiket érdemesebb, meg úgy egyáltalán érdemes-e őket beszerezni, jók-e? Ne haragudj a sok kérdésért, csak tényleg úgy gondolom, hogy te értesz hozzá, meg nyugodt szívvel adnék a véleményedre:) Köszi előre is:)

    VálaszTörlés
  3. Itt van a véleményem a Naked és a MUA palettáról: http://makeupismyskin.blogspot.com/2011_10_01_archive.html

    A CS-eket nem ismerem, én is régóta tervezem, hogy megvegyek, de valamiért mégse jön sose az, hogy nem bírnám nélküle.

    A MUA nagyon jó áron van, és szerintem jó minőségű ez a paletta, viszont ha tényleg ütőset akarsz, akkor inkább spórolj össze a Nakedre. Abban nem fogsz csalódni, és jobban megéri az árát mint a Coastal Scents.

    A Naked 2 inkább hidegebb színekből, a Naked pedig melegebb színekből áll. Azt kell eldöntenek, hogy melyik illik hozzád jobban. :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...