2012. február 26., vasárnap

Sminkvásárlás - Milánó

Az eredeti terv szerint egy UD Naked 2 palaettával, és INGLOT termékekkel tértem volna haza Milánóból. Ugyanis ezeket szerettem volna leginkább megvenni. A Naked2 paletta azonban még nem érkezett meg, ezért bármennyire is fájt, el kellett fogadnom, hogy anélkül fogok hazatérni. A Coinban pedig nem voltak Inglot termékek, így azokról is le kellett mondanom. Mehettem volna másik Coin-ba, hátha ott találkozom velük, de miután belefutottam a Madina-ba, azután már egyáltalán nem is érdekelt az Inglot.

Ezek jöttem velem haza, szeretném őket külön-külön is bemutatni nektek...



Az első utunk a The Body Shop-ba vezetett, ahol ajakápolókat vettünk. Mostanában nagyon megkedveltem az ilyen tégelyes ajakápolókat. A baloldali dinnyés illatú 3,5 € volt, a jobboldali narancsos pedig 2,5 €-ba került.




Ez engem a MAC Tread Gently Tendertone Lip Balm-ra emlékeztetett



  A Kiko-ban a rúzsok akciósak voltak, úgyhogy abból jól bevásároltam.



Az Smart Lipstick krémes állagú, erős fedésű, matt finishű rúzsokat takar. Nagyon megérte megvenni őket, mert 2 €-ra voltak leárazva.




A 10-es árnyalat neve Molto Scuro, ami annyit jelent nagyon sötét. Bár a nagyon jelzőt én túlzásnak tartom, de ez igazából egy bordós-pinkes sötét rózsaszínes árnyalat.


A 84-es árnyalat neve Rosso, azaz piros.Ez egy elég vibráló élénkpiros színt takar.

A Creamy Lipstick rúzsokat 3 €-ért vettem. Ez a fajta rúzs a kedvencem, ami nagyon krémes állagú, közepes fedésű, természetes natúr színekből áll.





A 399-es neve Rosa Malva, azaz mályva rózsaszín, a 396-os pedig Naturale Rosato, ami önmagáért beszél eléggé, mert egy természetes, natúr rózsaszínes árnyalatról van szó.

A Shiny Pearl rúzsok szintén 3 €-ra voltak leárazva. Alapvetően nem szeretem a csillogós rúzsokat, de ebben a rúzsban nagyon visszafogott apró csillámok vannak csak, és az állaga nagyon krémes, a színe pedig áttetsző, úgyhogy ennél egyáltalán nem zavart. A rúzs színe 193 Pesca, azaz őszibarack, a rúzs színe sokkal sötétebbnek tűnik, de mivel elég gyenge fedése van, nem kapunk ilyen erős színt, hanem felvitel után valóban egy barackos színárnyalatot kapunk.




 Az utolsó rúzs, a Lucious Cream Lipstick nem volt akciós, ez 6,9 €-ba került. Ez egy újabb fajta rúzs, a csomagolása nagyon tetszik, a rúzs egy hologramos tokban van. A színárnyalat 506 - Antico Rosa egy natúr, természetes rózsaszín árnyalat.





A húgom is vásárolt a Kiko-ban egy körömlakkot, és egy különleges formájú szempillaspirált. A körömlakk akciós volt, így 1,5 €-ba került, a hosszabbító szempillaspirál pedig 7,2 € volt.






A Tigotá nevű drogériában egy Maybelline korrektort és egy Deborah szempillaspirált vásároltam.


A Deborah Milano Absolute Hi.Tech szempillaspirál egy 3 az 1-ben szempillaspirál, mely hosszít, dúsít, és göndörít egyben. Nekem a kefe különleges formája tetszett meg nagyon. A kefe sörtéje gumiból van, olyan, mintha a kefe köré egy spirált vontak volna. Némely szál hosszabb, mint a többi, és emiatt úgy néz ki, mint egy DNS spirál, nem tudom jobban elmondani, de szerintem látszik a képeken. Az árára nm emlékszem, de kb. 9 € volt.




A promó képen is jól látszik a kefe különleges formája
A Maybelline Instant Age Rewind kollekciójára már régóta kíváncsi voltam. Ne nem mintha  a ránceltüntető hatásra szükségem lenne, hanem az applikátor különleges kiképzése miatt. Már Bécsben is szerettem volt megvásárolni ezt a korrektort, de csak túl sötét színeket találtam, az alapozóból most sem találtam megfelelő színt, de a korrektorból volt egy darab világos árnyalat is, amit 7,9 €-ért meg is vettem.

Itt még tisztán

Itt már használtan
A korrektor feje egy szivacsból áll, melynek a külsejét nagyon puha apró szőröcskék borítják. A piros részt kell elforgatni, így tudjuk a terméket a szivacsba juttatni. Mivel egyszerre csak igen kevés termék kerül így a szivacsba, ezért nagyon gazdaságos a használata. A szivaccsal nagyon szépen lehet eloszlatni a terméket, vékony rétegben is el tudjuk dolgozni, de jól építhető, így ahova kell, ott erősebb fedés is kialakítható. A formája pont akkora, hogy tökéletesen illik a szemgödrömbe, így a karikáim sokkal könnyebben megközelíthetőek mint bármi mással. Picit aggódom a koszolódás és a kopás miatt, de remélem, hogy nem lesz vele gond.




És akkor íme a Madina-ban vásárolt termékeim.

Az alap kollekcióból vettem két szemhéjpúdert, és két rúzst.


Ez két másik rúzst is vettem, a fekete új kollekciós, az ezüst pedig egy régebbi kollekció darabja volt.








A kettőnek elég hasonló színe van így első ránézésre, a fekete Daily Basic Lipstick neve is takarja, hogy egy abszolút hétköznapi színárnyalatról van szó, az ezüst pedig Classic cream lipstcik, szintén egy elég natúr árnyalatban. A kettő között az a különbség, hogy a Daily lipstick erősebb fedésű, kicsit barnásabb árnyalat, míg a Classic cream rúzs kicsit rózsásabb, gyengébb fedésű. Mindkettő egy hálós rúzstartóval együtt volt megvásárolható.





A két Sheer shine rúzs nagyon krémes, gyengéd fedésű rúzs. Ezeknek az előzőekkel ellentétben papírdoboz volt a csomagolásuk. A 002-es árnyalat  egy natúr rózsaszínes szájszín, míg a 011-es egy barackos-korallos szírárnyalat.



A fekete rúzs 5,9 € volt. Az ezüst rúzsok pedig 2+1 akcióban voltak, így kétszer 6,9 €-ba került a három.





A szemhéjpúderek akciósan 5,9 €-ba kerültek.  A baloldali egy lilásbarna szatén finishű árnyalat, a jobboldali pedig egy lilásszürke matt árnyalat. Mindkettő állaga nagyon jó, szinte krémes, erősen pigmentált. A Velvet állagú szemhéjpúderek textúrája a Mac matte2 finishű szemhéjpúderekre emlékeztet engem. Szuperek!


A pénztárnál még felfedeztem egy pár még akciósabb szemhéjpúdert is, ez az barackos arany 3 €-ba került.





A Valetin napi kollekcióból ezt a pirosítót vásároltam meg. Ez egy matt fáradt rózsaszín árnyalat. A mintája imádnivaló :) Nagyon nehéz volt választani, mert mindegyik csodás volt, 5,9 €-ba került.




Vásároltam pár Hét törpés szemhéjpúdert is. Tudor, Vidor, Kuka, Hapci és Szende jött velem haza. Kicsit már báron, hogy Morgót, és Szundit nem hoztam haza.  Egy darab 3,5 € volt, de ha öt darabot vásároltál, akkor 15 €-t kellett fizetni. Ha hetet vettem volna, akkor 20 €-ba került volna a 7 darab összesen. Nem is értem, hogy mi lelt engem, hogy nem vettem meg a maradék kettőt is...






 A Disney-s termékek csak potokként, azaz, utántöltőként voltak megvásárolhatóak, így vettem hozzájuk egy csodaszép arany palettát is, ami 10,9 €-ba került. Volt fekete is, az 9,9 € volt. Szerintem nagyon jó ár egy akkora mágneses palettáért. Az egyedüli hátránya, hogy a külső borítása nem műanyag, hanem karton, ezért talán sérülékenyebb, mint a műanyag változatok.






Rögtön bele is költöztettem pár depotált Avonos ill. Oriflame-es szemhéjpúdert, és két Costal Scent-es, illetve egy MAC-es szemhéjpúdert.

Íme a vásárol rúzsok és a róluk készült swatchok:



Lámpafényben
Természetes fényben

Habár eredetileg egész más tervekkel indultam Milánóba a sminkvásárlás terén, mégsem vagyok csalódott. Nagyon örülök, hogy rátaláltam a Madina-ra és a többi helyen is nagyon jó dolgokat vásároltam. Bőven tudtam volna még mit venni, kicsit sajnálom is, hogy pl. a plusz két törpét nem vettem meg 5 €-ért, illetve egy fekete palettát is szívesen vettem volna, de lehet, hogy majd megrendelem ezeket utólag. Összességében így os elég sokat költöttem, úgyhogy valahol határt kellett szabnom a vásárlásnak. Viszont a Naked2 paletta helyett jó sok érdekes dolgok vásároltam, ami lehet, hogy jobban megérte, mint hogy az eredetileg tervezve volt. Ajánlom mindenkinek a Kiko-t és a Madina-t aki meglátogatja Milánót, nagyon jó minőséget kínál mindkettő, elég jó áron.


Nektek hogy tetszenek a termékek? Mi tetszik a legjobban?
Mi az ami szerintetek nagyon megérte? Mi az ami szerintetek nem érte meg az árát?

8 megjegyzés:

  1. WOW WOW WOW ez aztán a zsákmány!!!
    Két euros KIKO rúzs nekem is kell :(
    Azok a Madina termékek nagyon ígéretesek, s milyen jól megcisnálták a szemhéjpúdereket!
    Ez a bejegyzés szemetgyönyörködtető :D

    VálaszTörlés
  2. jaaaaj a törpék! imádom őket és olyan cukin néznek kii:)

    VálaszTörlés
  3. Köszi, én is odáig meg vissza vagyok tőlük. Imádom őket! Csak szegény Morgót és Szundit sajnálom, amiért otthagytam őket ...

    VálaszTörlés
  4. Reggel óta már 2x megnéztem a Madina honlapját, csak vártam a bejegyzést a swatchok miatt. A Disney-s potok annyira édesek és szerintem jó lesz a paletta is, nem megy az annyira hamar tönkre.

    VálaszTörlés
  5. Már fent van az új Sweety kollekció is. A csoagolás nagyon tetszik, de a termékek eléggé egyszerűek. A pirosító bronzosító duó viszont nagyon tetszik. Szerintem hamarosan rendelni fogok az oldalról. :)

    VálaszTörlés
  6. A törpik de édik!!!!!!!!! A Kiko rúzsok pedig engem is elvarázsoltak főleg az a barackos csillogó!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...