2012. október 9., kedd

Primör Bloggerina találkozó + TAG

Tudom, hogy a csapból is ez folyik, úgyhogy nem is fárasztalak titeket azzal, hogy részletesen leírom ki miről beszélt, miket mutattak be nekünk stb, mivel ezt már a többiektől mind megtudtátok, én csak szeretném megosztani az élményeimet veletek.

A csapat (én: középen narancssárga szoknyában)
Másfél évvel ezelőtt az előző Primőr Bloggerina találkozó képeit még vágyakozva néztem - olyan jó volt látni azt a sok ismerős arcot együtt -, akkor még nem volt blogom, de mégis felötlött bennem a gondolat, hogy én ennek a csapatnak a része szeretnék lenni, egyszer szeretnék én is egy ilyenen részt venni. Nem gondoltam volna akkor, hogy a következőn már én is részt vehetek. De mégis így lett, és ezért nagyon hálás vagyok a Primőr Kft-nek, és a lányoknak, Évának, Adrinak és Rékának, akik rengeteg finomsággal, érdekességgel, és meglepetéssel vártak minket.



Ha lenne esküvőm ... :)
Nórival a háttérben
Szűcs Adri munka közben
Az utolsó simítások
(Mindenki azon izgult, hogy ne essen el a modell ebben a cipőben, miközben végigvonult közöttünk ...)
A modellek bemutattak egy-egy ruhát a Makány Márta által tervezett, Max Factornak készített kollekcióból. Én kíváncsi voltam ezekre a ruhákra, meg az egész apropójára, mivel már láttam előtte a képeket, és nem nagyon érettem a dolgot. A lényeg az, hogy ezeket nem veheti meg akárki, hanem kifejezetten MF vásárlóknak szánják őket, ezért ezeket a ruhákat csak az vásárolhatja meg, aki vásárol egy Max Factor szempillaspirált.

És végül szeretném megmutatni, milyen termékeket kaptam. Igyekszem minél hamarabb írni róluk. Nagyon lelkes vagyok, az alapozót máris elkezdtem tesztelni. A Max Factor Facefinity 3in1 alapozót azoknak találták ki, akik szeretnék, ha egész nap fennmaradna a sminkük, egyenletes lenne az arcbőrük, mindezt egész napos matt hatás mellett. (A részletekről később...)

Max Factor finomságok
Essence apróságok
A csomagomban volt négy kitűző is, onnan tudtam, hogy jó csomagot vettem el, hogy ez a négy tulajdonság mind igaz rám. :)


Végül szeretném elmesélni, hogy egy ismerkedős játékkal kezdtük az egészet, a különböző kategóriák közül kellett a belépéskor mindenkinek egy egy cetlit húznia, majd mindenkinek el kellett mondani magáról azt amit húzott. Úgy gondoltam, hogy ebből nagyon jó kis TAG-et lehetne csinálni. Ha van kedvetek, töltsétek ki ti is:


Remélem tetszett nektek a beszámoló, és legalább annyira várjátok a teszteket, mint én. :)

12 megjegyzés:

  1. szépen bemozdultam ott a háttérben :)) a kocka vagyok kitűzőt irigylem,még csak nem is láttam hasonlót :D :)

    VálaszTörlés
  2. Ó de kár, én láttam, hogy abból maradt pluszban. Valakinek szerintem nem tetszett és kirakta. :)

    VálaszTörlés
  3. Jaj, de aranyos vagy a képen!:) És a sminked is nagyon jó.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hehe, köszi :) Pedig ezen a képen nem sok látszik belőle.

      Törlés
  4. Olyan jó hangulatos ez az egész, olvasom és melengeti a szívem. :)

    VálaszTörlés
  5. Már annyira várom a teszteket... :)

    VálaszTörlés
  6. De aranyos vagy!!!! Jól elkapott kép! :))

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jó kis beszámoló, s bár én nem vettem részt a találkozón, a TAG-et kitöltöttem. :)
    http://vaniliamamor.blogspot.ro/2012/11/tag-10-primor-tag.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kíváncsi vagyok rá,mindjárt el is olvasom. :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...